FANDOM


A Neovíziós Dalfesztivál egy évente megrendezett verseny az eschungary.hu fórumozói között. Lényege: Minden résztvevő fórumozó benevez meghatározott számú országot és dalt, melyek az Eurovíziós Dalfesztiválon szerepeltek, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt. Ebben a cikkben a verseny szabályai olvashatók.

A versenyszabályok Szerkesztés

A résztvevőkről Szerkesztés

  • A részvétel feltétele, hogy a személy, aki indulni szeretne a versenyen, az eschungary.hu fórumozója legyen. Ezt úgy érheti el, hogy legalább egy hozzászólást ír az említett oldalon, egy általa választott fórumos névvel. Ugyanezzel a fórumos névvel fog a versenyen is indulni.

Indítható országok száma a résztvevő fórumozók száma alapján Szerkesztés

A versenyen legalább 9 és legfeljebb 49 fórumozó, illetve legalább 34 és legfeljebb 49 ország vehet részt egy évben.

  • 9-12 fórumozó esetében 4 ország indítható fórumozónként.
  • 13-16 fórumozó esetében 3 ország indítható fórumozónként.
  • 17-24 fórumozó esetében 2 ország indítható fórumozónként.
  • 36-49 fórumozó esetében 1 ország indítható fórumozónként.
  • 25-35 fórumozó esetében nem rendezzük meg a versenyt.

Az országokról Szerkesztés

  • Azon országok listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható ezen az oldalon.
  • Egy országot csak egy előadó és egy dal képviselhet egy évben.

Az előadókról Szerkesztés

  • Az indított előadók csak azokat az országokat képviselhetik, amelyeket az Eurovíziós Dalfesztiválon is képviselték. (Kivételekért lásd: Speciális esetek)
  • Egy előadó csak egy országot, területet képviselhet egy évben.

A dalokról Szerkesztés

  • Minden olyan dal indítható, amely:
    • Eurovíziós Dalfesztiválon elhangzott. (A nemzeti döntőkben elhangzott dalok nem indíthatók.)
  • Egy dal csak egyszer indítható a versenyen.

A szavazásról Szerkesztés

  • A szavazási rendszer kis változással megegyezik az Eurovíziós Dalfesztiválon, Junior Eurovíziós Dalfesztiválon és a már megszűnt Eurovíziós Táncversenyen alkalmazott szavazási rendszerrel, vagyis minden fórumozó és a Fórumozók Zsűrije a tíz kedvenc dalára szavaz, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 12 pontot kapnak.
  • A Fórumozók Zsűrijének szavazatai az alapján állnak össze, hogy egy adott ország hány fórumozótól kapott legalább egy pontot. Amelyik ország a legtöbb fórumozótól kapott legalább egy pontot, az kap a Fórumozók Zsűrijétől tizenkét pontot, amelyik ország a második helyen áll a kapott pontok darabszáma alapján, az kap tíz pontot a Zsűritől és így tovább. Amelyik ország a rangsorban a tizedik helyen áll, az kap egy pontot, az alatta lévők pedig nem kapnak pontot a Zsűritől.
  • A versenyen minden, az adott évben részt vevő fórumozó köteles szavazni a határidő lejárta előtt. Az a fórumozó, aki nem szavaz a megadott határidőig, vagy egyáltalán nem szavaz, pontvesztésben részesül:
  • Ha a határidő előtt nem szavaz az elődöntőkben, akkor 10 pontot veszít minden indulója.
  • Ha a határidő előtt nem szavaz a döntőben, akkor 12 pontot veszít minden indulója.
  • A szavazatok elküldése az adott évi rendező fórumozónak egy e-mailhez csatolt Excel-fájlban elkészített szavazólapon vagy közvetlenül e-mailben történik.
  • A részletes eredményeket a verseny után nyilvánosságra kell hozni.

A verseny formátumáról Szerkesztés

  • A verseny minden év őszén kerül megrendezésre, több héten keresztül.
  • A versenyen részt venni kívánó fórumozóknak egy meghatározott időpontig kell jelezniük a részvételi szándékukat az erre szolgáló fórumon vagy e-mailben, később már nem lehet jelentkezni. A határidő és a verseny kezdete közti időszakban kell kiválasztani az indulókat (országok, előadók, dalok, YouTube-videók linkjei), és ezeket egy e-mailben az indulókat összeíró fórumozónak (Dani) el kell küldeni.
  • Minden fórumozónak lehetősége van a debütálásra, a visszatérésre és a visszalépésre a megadott határidőig.
  • A verseny két elődöntőből és egy döntőből áll. Az elődöntőkből 13-13 ország jut tovább a döntőbe (abban az esetben, ha az előző év győztes fórumozója nem szerepel automatikusan a döntőben, illetve mindenki két dallal vesz részt), így a döntő 26 résztvevős.
  • Az adott évi verseny győztes fórumozója megkapja a következő évi verseny rendezésének jogát. Ha nem él vele, akkor az előző évi rendező kapja meg újra a lehetőséget. Ha ő sem él vele, akkor egy másik résztvevő lesz a rendező.
  • A győztes fórumozó emellett két, a következő évre vonatkozó jutalom közül választhat:
1. A fórumozó minden dala a következő évben automatikusan a döntőbe kerül, de ebben az esetben a rajtszámokat sorsolással kapják a dalok.
2. A fórumozó minden dala a következő évben részt vesz az elődöntőben, de ebben az esetben a rajtszámokat maga a fórumozó választhatja ki a dalainak.
  • A versenynek van egy külön Google+-csoportja is, amely itt található.
  • Az évenkénti versenyekről cikkek készülnek az EarthVision-wikin.
  • Az elődöntők dalairól, a döntőről, a továbbjutókról és a döntőbeli szavazásról videók készül(het)nek, melyek egy videómegosztó oldalra kerülnek fel. Emellett a YouTube-on készülhetnek lejátszási listák is az elődöntők és a döntő dalaiból, de ez nem kötelező.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki